Nagyobb méretű, jó minőségű képek tölthetők el a kis képekre kattintással.

Az Ipartanoda

A fejlődő ipar – figyelembe véve akkori szerkezetét, fejlődési tendenciáit – különösen gépészeket, vegyészeket igényelt. Ilyen jellegű szakember képzés volt a környező országok politechnikumaiban (Prága 1806, Graz 1811, Bécs 1814).

József nádor (1795-1846)

V. Ferdinánd király 1844. június 12-én aláírta az Ipartanoda létrehozásáról szóló rendeletet. Az intézmény 1846-ban József nádor nevét vette fel (nádorrá választásának 50. évfordulója alkalmából).

A magyarországi mérnökképzés megindításában és az iparfejlesztésben jelentős szerepe volt gr. Széchenyi Istvánnak (1791-1860). Érdeklődése nem kordivat. Találóan állapította meg Lipthay Sándor műegyetemi tanár „gr. Széchenyi István műszaki alkotásai” c. munkájában: „Ha magyar főúr helyett angol polgárnak születik, bizonyára korának leghíresebb mérnökévé válik”. Széchenyi fontosnak tartotta a szakképzett munkaerőt. Már 1830-ban megjelent Hitel c. munkájában megfogalmazta: „A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma. Nem a termékeny lapály, hegyek, ásványok, éghajlat, s a többi teszik a közerőt, hanem az ész, mely azokat józanul használni tudja”. Ugyancsak Széchenyi 1831-ben megjelent Világ c. munkájában találkozunk először magyar szövegkörnyezetben az intelligencia (értelmiség) kifejezéssel. Széchenyi mindent megtett azért, hogy a műszaki alkotások gyarapítása mellett hozzájáruljon a magyar műszaki értelmiség létszámának növeléséhez, új – az eddiginél szélesebb szakképzettséget adó – mérnökképző intézet felállításához. A Társalkodó 1839. évi 45. számában, „A minimum kérdése” c. cikkében írta: „Másik javaslatom egy műegyetemi intézetnek Pesten leendő felállítása volt”. Széchenyi 1843 áprilisában Bécsben is sürgette a műegyetem ügyének megoldását. Ennek érdekében felkereste Metternich herceget is.

  Gr. Széchenyi István (1791-1860)

Az Ipartanoda 1846. őszén nyílt meg. A képzési idő három év volt. A fiatal Ipartanoda oktatói és hallgatói jelentős szerepet vállaltak az 1848/49-es forradalomban és a szabadságharcban. 1848. április 9-én kiadták „Az összes ipartanodai hallgatóság kívánatai”-t összegző 12 pontot. 1848. április 10-ére összehívták a „pest-budai mérnökök első gyűlésé”-t, ahol 10 pontban fogalmazták meg elképzeléseiket.

A javaslatokat felterjesztették gr. Széchenyi István közmunkaügyi miniszterhez, aki támogatásáról biztosította a mérnököket. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverése után az 1850-es években a különböző mérnökképző intézményeket (Mérnöki Intézet, Ipartanoda) összevonták. Az oktatás nyelve a német lett. 1856-tól József Polytechnicum néven működött, s 1860-ban állították vissza a magyar nyelvű oktatást. Ekkor lett az intézmény igazgatója Sztoczek József (1819-1890), aki majd a létrejövő önálló műegyetem első rektora lesz. 1860-tól a József Polytechnicum a Királyi József Műegyetem nevet használta. Az 1867-es kiegyezés – amelynek alapján létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia – érdemi hatást gyakorolt az ország gazdasági, s ezen belül ipari fejlődésére, s ezekkel összefüggésben a mérnökképzésre.

Az önálló Műegyetemért folyó küzdelem eredményét Eötvös József (1813-1871) második minisztersége hozta meg. A képviselőház 1870. április 7-én több fontos napirend tárgyalása mellett foglalkozott: „a királyi József műegyetem újból szervezés”-ével is. A törvényjavaslat indoklásában Eötvös József kifejtette: „Miután a műegyetemen a matematikai és természettani tudományok a vizsgálódás épp oly magaslatán és épp oly szabad tudományos módszerrel adatnak elő, mint általában minden tudomány az egyetemen, miután a mérnöki és technikai életpályára épp oly tudományos képzettséget és képesítettséget kell az illetőnek szerezni a Műegyetemen, mint pl. a jog és orvosi pályákra készülőknek az egyetemen, … célszerűnek látom, hogy a törvényben mondassék ki a Műegyetemnek az állam többi egyetemeivel egyenlő állása: és hogy azután az mint egyetemi főtanoda szerveztessék” (kiemelés tőlem, N.J.). A képviselőház elfogadta a határozati javaslatot, és a király – Ferenc József (1830-1916) 1871. július 10-én kelt „legfelsőbb elhatározásával a királyi József Műegyetem belszervezeti szabályzatát megerősítette”. Ezzel az intézkedéssel létrejött az önálló Műegyetem.

Sztoczek József (1819-1890)

Kezdetben csak mérnöki és gépészmérnöki, s egyetemes szakosztály (kar)-okon indult a képzés, s 1873-ban a vegyészi és építészi szakosztályokban. Eötvös József az önálló műegyetem felállításáról szóló előterjesztésében megfogalmazta a „reáltanodai tanárjelöltek képzésének” szükségességét (ma: mérnök-tanár képzés).

A József Műegyetem létrehozásával már két műszaki felsőoktatási intézmény működött az országban:

1) Az 1735-ben alapított, majd 1763-ban akadémiai rangot kapott Selmecbányai Bányászati Akadémia, amely 1867-től a Magyar Királyi Bányászati és Erdészeti Akadémia nevet vette fel;

2) Az 1871-től önálló szervezeti keretek között működő Magyar Királyi József Műegyetem.

Hogyan alakult a Magy. Kir. József Műegyetem története (1871-1934 között) s milyen szerepe volt a magyarországi mérnökképzésben, s tanárain keresztül a technikai kultúra gazdagításában, a magyarországi iparpolitika alakításában, ill. megvalósításában. Az 1871-ben létrejött Műegyetemen – mint már említettük – 5 szakosztályt alapítottak: mérnöki (ez megfelelt a mai építőmérnöki karnak), gépészmérnöki, építészmérnöki, vegyészmérnöki és egyetemes szakosztályt. (A szakosztályok a mai karok megfelelői voltak.) Más kutatók véleményével egyetértve kimondható, hogy a József Műegyetem volt a világ első olyan műszaki felsőoktatási intézménye, amely nevében az egyetem szót viselte. (Az egyetemi jogok akkor váltak teljessé, amikor 1901-ben megkapta a doktoráltatás ill. a doktori cím adományozásának lehetőségét.)

A képzési idő 4 év volt. A szakosztályok (karok) működését jelentősen meghatározta a korabeli dinamikusan fejlődő magyar ipar igénye, valamint tanárainak munkássága. A következőkben ezekről szólunk.

A kir. József Műegyetem Múzeum körúti épülete

A magyarországi műszaki felsőoktatásban legrégebbre a földmérő, vízépítő (a mai építőmérnök-képzés) nyúlik vissza. A kiegyezés utáni építkezések – főleg vasútfejlesztés – tovább növelte az építőmérnökök iránti igényt. Az 1880-as években háromszor annyi volt e kar (szakosztály) hallgatóinak létszáma, mint pl. a gépészmérnöki karra járóké. A kar első dékánja Kruspér István (1818-1905) lett. Alapítója volt a geodézia tanszéknek. Földméréstan c. tankönyvét akadémiai díjjal jutalmazták. Jelentős szerepet vállalt az egységes mértékrendszer bevezetésében, az ezt megvalósító törvény előkészítésében (1874. VIII. tc.). Alapítója, s egyben első vezetője volt a Mértékhitelesítő Bizottságnak (a mai Országos Mérésügyi Hivatal elődjének). Mellette a kar életében jelentős szerepe volt Kherndl Antalnak (1842-1919), aki 1881-1914 az egyetem hídépítéstan professzora volt. Foglalkozott az ívtartók, a függőhidak merevítő gerenda megoldásaival. A magyarországi s ezen belül a budapesti hidak építésében, korszerűsítésében meghatározó szerepe volt. Alkotó évei alatt ismerte meg a világ a vasbeton sokirányú felhasználhatóságát, melynek magyarországi alkalmazásában maradandót alkotott.

Az építészmérnöki kar tanárai meghatározó szerepet kaptak a korabeli magyarországi építészetben, amely hatással volt a képzés színvonalára is. Czigler Győző (1850-1905), Hauszmann Alajos (1847-1926), Pecz Samu (1854-1922), Steindl Imre (1839-1902), Schulek Frigyes (1841-1919) tanított a korabeli Műegyetemen.

Pecz Samu és Hauszmann Alajos

Czigler Győző (1850-1905) professzor tervei alapján készült el a CH. épület (Gellért tér). Jelentős, ma is látható munkája Budapesten a Központi Statisztikai Hivatal székháza, az Országos Kaszinó (ma: Magyarok Világszövetségének Kossuth L. utcai épülete), illetve a városligeti Széchenyi fürdő. Hauszmann Alajos (1847-1926) oktató munkája mellett több jelentős terve valósult meg. A budapesti Szt. István kórház, a Kúria épülete (ma Néprajzi Múzeum – Bp. Kossuth tér), a fiumei (ma Rijeka) kormányzói palota, s Ybl Miklós halála (1891) után ő lett a budai királyi vár átépítésének vezetője. Tervei alapján épült fel a Budapesti Műszaki Egyetem központi épülete. Pecz Samu (1854-1922) alkotásai közül kiemelkedő az 1896-ban felépült budapesti Vámház körúti Vásárcsarnok, a Szilágyi Dezső téri református templom, a Fasori evangélikus gimnázium és templom, az ELTE mai Múzeum körúti épület-együttesében álló Gólyavár, s 1909-ben épült a Műegyetem Központi Könyvtára. Steindl Imre (1839-1902) tanári pályája mellett – mint ismeretes – leghíresebb alkotása az Országház monumentális épületének terve, mely csak halála után, 1904-ben készült el. A neogótika jelentős európai alkotásai között tartják számon. Az ő tervei alapján készült el a Műegyetem első önálló épülete a Múzeum körúton, ahol ma (2001) az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara működik, valamint a pesti új Városháza (ma: Bp. V., Váci u. 62-64.).

Zipernowsky Károly (1853-1942)

A gépészmérnöki szakosztály (kar) hagyományai az Ipartanoda időszakára nyúlnak vissza. Az 1867-es kiegyezés után megindult iparfejlesztés jelentős létszámnövekedést eredményezett e területen is. A korszerű ipari igényeket messze menően figyelembe vevő mérnökképzést s ezen belül gépészmérnök oktatást mutat az a tény is, hogy új tudományterületek művelésére tanszékeket alapítanak, s tanárnak a jelentős ipari gyakorlattal rendelkezőket hívják meg. E cél megvalósulása érdekében jött létre 1893-ban az Elektrotechnika tanszék, s lett első professzora Zipernowsky Károly (1853-1942). Ő volt a „nagy triász” egyike, akik (Bláthy, Déri, Zipernowsky) a transzformátor működési elvét felismerték, s 1885-ben elkészült az első működő transzformátor. Zipernowsky gépészmérnöki diplomájának megszerzése után a Ganz gyár mérnöke lett, s korszakalkotó szabadalma – transzformátor – mellett további 40 szabadalma született e világhírű gyárban eltöltött évei alatt. A Műegyetemen az 1890-es években új tanterveket vezettek be új tudományterületek oktatásával. Ennek szellemében a Műegyetem vezetése elhatározta, hogy önálló elektrotechnikai tanszéket alapít, melyre professzornak – pályázat kiírása nélkül – Zipernowsky Károlyt hívta meg.

Bánki Donát (1859-1922)

Tárgyalt korszakunk nagy gépészmérnök professzorai közül szinte mérföldkövet jelent a magyar technika történetében Bánki Donát (1859-1922) munkássága. A motortechnika fejlődésében forradalmi változást hozott a Csonka Jánossal (1852-1939) feltalált porlasztó szabadalma. Nagy alkotásukat, a porlasztót 1893. február 11-én szabadalmaztatták. E mellett elkészült a dinamométer (ezzel mérték a szíjhajtásos erőátvitelnél a kerületi erőt), a ferencárosi Elevátor, a gáz és petróleum kalapács. Gazdag és eredményes ipari gyakorlat után került tanárnak a Műegyetemre. Bánki oktató munkájában felhasználta ipari tapasztalatait, s újabb találmányaival gazdagította a motortechnikát. Fontosabb szabadalmainak száma 20-ra tehető, s közel 150 publikált szakanyaga ismeretes.

A vegyészmérnöki osztályon (karon) is több neves professzor tanított, köztük Wartha Vince (1844-1914) a kémiai technológia tanszék alapítója, Ilosvay Lajos (1851-1936) a szerves kémia tanára, Sigmond Elek (1873-1939) a mezőgazdasági kémia magyarországi megalapozója.

Wartha Vince (1844-1914)

Wartha Vince (1844-1914) kutatásaiban fontos helyet kaptak a vízvizsgálatok, különösen a víz változó keménységének meghatározása. Legjelentősebb találmánya a középkori gubbiói fémfényű lüsztermáz titkának megfejtése. (Eredményes kísérleteit a pécsi Zsolnay gyárban végezte.) A fémfényű mázas kerámiák meghódították az 1900-as párizsi világkiállítás közönségét is. Ilosvay Lajos (1851-1936) többek közt Bunsen tanítványa volt, majd 1883-ban lett a Műegyetem Általános Kémia Tanszékének professzora. 1888-ban megjelent „A chemia alapelvei”, majd 1905-ben „Bevezetés a szerves chemiába” c. munkája. Ez utóbbi volt az első magyar nyelvű szerves kémiai tankönyv. Sigmond Elek (1873-1939) különböző ipari gyakorlatok után került 1905-ben tanárnak a Műegyetemre. Ezt megelőzően már 1904-ben megírta: „Mezőgazdasági chemia” c. művét. A szikes talajok megjavításának lehetőségeit kutatta itthon és külföldön. „Talajtan” c. munkája (1934) az USA-ban is megjelent.

A mérnöki tudományok oktatása mellett nagy teret kapott a műegyetemi képzésben az elmélyült matematika ismeretek elsajátíttatásának igénye, amely e tudományterület művelőinek nemzetközi elismertségű munkásságával valósult meg. Hunyady Jenő (1838-1889) a nagy modern matematikai iskolák első jelentős nemzetközi rangú képviselője volt. Kőnig Gyula (1849-1913) a halmazelmélet korai felismerője.

Kőnig Gyula (1849-1913)	Jedlik Ányos (1800-1895)

A fizika oktatásának története szorosan összefügg az egyetem történetével. Az Institutum Geometricum – Mérnöki Intézet – mint már többször említettük, a Tudományegyetem keretei között működött. Ennél fogva tanárai is onnan kerültek ki. Jedlik Ányos (1800-1895) a Mérnöki Intézet hallgatóinak is tanára volt. Első ízben ő adott elő fizikát magyarul. Az Ipartanoda fizika (természettan) tanára Sztoczek József lett, aki tanítványa volt Jedlik Ányosnak. (Jedliket tanári példaképének tekintette a későbbi évtizedekben.) Sztoczek mellett megemlítendő Szily Kálmán (1838-1924) aki alapítója volt a Természettudományi Közlönynek, valamint a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak. Elsősorban mechanikai hőelmélettel foglalkozott. A Technikai Természettan Tanszék kereteiből alakult 1893-ban az Elektrotechnika Tanszék, melynek – mint korábban már erről is szóltunk – első vezetője Zipernowsky Károly lett. A műegyetemi fizika oktatás történetében jelentős állomás volt 1938, amikor létrehozták az Atomfizika Tanszéket Bay Zoltán (1900-1992) vezetésével. (Tevékenységéről a későbbiekben még szólunk.)

Bay Zoltán (1900-1992)

A műszaki és természettudományos tárgyak mellett fontos helyet kapott a mérnökképzésben a gazdaságtudományi tárgyak oktatása. Így volt ez az önálló műegyetem létrejötte (1871) után is. A nemzetgazdaságtan c. tárgy oktatása mellett tanítottak közigazgatási jogot, könyvvitelt (Kautz Gyula, Gerlóczy Gyula, Gaál Jenő). A Műegyetem Tanácsának javaslatára 1912-ben indult a posztgraduális jellegű közgazdasági képzés, majd 1914-től – királyi jóváhagyással – Európában elsőként – mérnöki oklevél esetén egy éves továbbképzéssel adtak ki közgazdasági mérnök oklevelet, s ez a Közgazdasági Osztály (Kar) megalakulását is jelentette. Az itt szerzett tapasztalatok alapján vetődött fel a Parlamentben egy közgazdaságtudományi egyetem létrehozásának gondolata. A műegyetemi közgazdász-képzésben, s egyben a mérnökhallgatók gazdasági szemléletének formálásában meghatározó szerepe volt Heller Farkas (1877-1955) professzornak.

Heller Farkas (1877-1955)

A Bányászati és Erdészeti Akadémia valamint tanárai

A Magyar Kir. Bányászati és Erdészeti Akadémia alapításakor azt a célt tűzték ki, hogy a Habsburg Birodalom bányászata, kohászata számára vezető műszaki igazgatási szakembereket képezzen. Mint korábban már láttuk, ezt a feladatát neves tanárain keresztül – pl. Mikoviny Sámuel, Born Ignác – jól teljesítette. Szervezetileg teljessé 1770-ben vált. Az intézmény hírnevét tanárai mellett diákjai is öregbítették. Itt tanult egykor a geológus Szabó József (1822-1894), aki később a Magyarhoni Földtani Társulat egyik alapítója (1848), majd elnöke. Szabó József volt az önálló magyar geológia tudományának létrehozója. Ugyancsak itt tanult egykor Zsigmondy Vilmos (1821-1888) az első magyar nyelvű bányaműveléstan tankönyv írója, a magyarországi hőforrások, köztük a budapesti városligeti (970,58 m) feltárása. Ez a világ legmélyebb artézi kútja. Az egykori tanítványok közé tartozott Péch Antal (1822-1895) bányaigazgató, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület 1892-es alapítója.

Péch Antal (1822-1895)	Szabó József (1822-1894)

Az új igények alapján egészült ki 1867-től az intézmény oktatási feladata az erdészképzés egyetemi rangú megvalósításával. Az oktatás nyelve 1868-tól fokozatosan a magyar lett. (Ezt megelőzően német nyelven folyt az oktatás.) Ebben az időben – 1867 után – a magyar kohászat, bányaművelés és feltárás terén is maradandó értéket alkotó tanárai voltak az intézménynek. Érdemes néhányat megemlíteni közülük. Kerpely Antal (1837-1907) a vaskohászati tanszéknek volt vezetője. Több szabadalma közül kiemelkedő a vasnak foszfor és kénszennyezéstől való megtisztítása. Ő végezte az első mikroszkópos fémvizsgálatokat. Faller Gusztáv (1816-1881) tananyagfejlesztő, korszerűsítő munkássága mellett kiemelendő a dorogi szénmedence geológiai és bányászati viszonyainak első tudományos igényű vizsgálata. Sóltz Vilmos (1833-1901) a tömeges szerszámgyártás meghonosítója. Farbaky István (1837-1928) ipari tevékenysége főleg a bányagépesítés területére terjedtek ki. 1904-ben vette fel az intézmény a Magy. Kir. Bányászati és Erdészeti Főiskola nevet. Az egykori erdészhallgatók közül kiemelendő Wágner Károly (1830-1879), aki az Országos Erdészeti Egyesület alapítója volt (1866). Az I. világháború viszont kettétörte e nagyhírű intézmény fejlődését is. 1918-ban megkezdték elköltöztetését. 1919-től Sopron adott otthont a főiskolának, amely 1922-ben a Magy. Kir. Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola nevet kapta, s az 1934. X. tc. alapján része lett a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemnek. (E szervezeti keretek 1949-ig álltak fenn.) E korszak neves tanárai közül megemlítendő Boleman Géza (1876-1961), aki az Elektrotechnika c. tankönyv szerzője, Herrmann Miksa (1868-1944) a gépelemek c. tárgy előadója, s a Magyar Mérnök- és Építész Egylet elnöke, később kereskedelemügyi miniszter (tevékenységéről a későbbiekben még szólunk). A selmeci Akadémia tanára volt Cotel Ernő (1879-1954) a nyersvasgyártás nemzetközi hírű kutatója is.

folytatás