1.Az óbudai amfiteátrum alaprajza
2.Az északi városfal és az aquaeductus lereszteződése (Hajnóczy Gyula, Hajnóczi Péter rekonstrukciós rajzai, Itinerárium)

Tác-Gorsium, nymphaeum, a forrásistennőknek szentelt kútház ( Itinerárium, Hajnóczi Gyula rekonstrukciója)

A római építészet technikai újításai a mérnöki ismereteket rendkívüli mértékben gazdagították. Fenékpusztán (a Balaton mellett) az erődített városban a népvándorláskori pusztításokat követő romeltakarítás során a szemétgödrök tucatjai teltek meg vasszerszámokkal, köztük kőfaragó szerszámokkal és egy mérnöki kitüzőasztal (gromon) részeivel. Az erődített város új lakói már nem tudtak mit kezdeni a különleges szerszámokkal és műszerekkel.

Balácapuszta, a villagazdaság központja

A technikai újítások közül a legfontosabbak a kőmegmunkálás és a szállítás, emelés eszközei, illetve a kőszerkezetek erőjátékának a görög oszlop-gerendás rendszernél sokkal megfelelőbb boltozástechnika kifejlesztése. De ide tartozik a tégla építészet tömeges megjelenése, az égetett tetőcserép és csatornaelemek használata (a téglajegyek már az ipari fejlődés egy későbbi korszakát is előre vetítik). A téglát tömegesen ott használták téglakötésben rakva, boltozatképző vagy falazó elemként, ahol kő kevésbé, de tüzelőanyagnak való fa és alkalmas agyag rendelkezésre állt. A finomra iszapolt agyagot formába öntötték, majd a füstcsatornáknak és a fának helyet biztosító egykamrás kemencében csengő hangúra égették. Idomtéglákat, terrakotta elemeket is készítettek. Téglagyártással a megfelelő szervezettségű katonaság foglalkozott, a téglajegyek a katonai alakulatok jelzései.

A mészhabarcs, vakolat, falfestés, egyes terekben művészi freskók; az agyagtapasztás helyett terrazzó (apróra tört tégla, téglapor és frissen oltott mész lesimítva, csiszolva); néhol csiszolt, vágott kőpadlók, igen gyakran idomokból álló (piskóta, hatszög, négyzet vagy nyolcszög alakú) téglapadlók, ritkábban kőkockákból, kerámia vagy üvegpaszta darabkákból készített mozaik padlók és a sokszor művészi értékű mozaikok időszaka ez Pannóniában is. Ekkor már a táblaüveget is ismerték, ablakszerkezetekben használták.

Az építőanyagok között megjelenik a beton (emplekton). A kötőanyag a vulkáni eredetű Santorin föld, trasz vagy puzzolán, hisz a vulkáni hatás a cementgyártás folyamataihoz hasonló, így a vulkáni üledéket csak meg kell őrölni. A töltőanyag a homokos kavicstól a kőzuzalékig, téglazuzalékig vagy könnyű tufakő őrleményig sokféle lehet, a zsaluzó forma pedig többnyire az 5 cm vastag 30-44 cm oldalméretű, a mainál laposabb római téglából épített egy tégla vastag körbefalazás. Ez a jól kiégetett tégla a mainál több húzóerőt is elvisel, halszálkás vagy a megszokott téglakötéses formában ezért be tudja fogadni a még oldalnyomást okozó friss betont. A betonozás technológiája olyan fejlett, hogy például a római Pantheon 2. századi épületénél (amelynek 43,2 m átmérőjű kupolája másfélezer évig a legnagyobb fesztávolságú épített szerkezet volt a világon) az alaptól az opeionig, a tetőpontig hatféle beton összetételt használtak, felfelé egyre könnyebb adalékanyagokkal.

Pannónia római kultúrája már a 4. század végén, a római közigazgatás felbomlásával gyors hanyatlásnak indul. Az elhagyott római építmények pusztulása évszázadokig tart, a római erődökbe, városokba előbb hunok, germánok, gepidák, longobárdok, majd avarok, a népvándorlás kor hullámaival érkező új és új vezetőrétegek települnek, helyenként jurtát építve az omladozó erődökbe.

A hódítók váltják egymást, a földművelő szegényebb népesség inkább helyhez kötött. Keverék népesség alakul ki, amely magába fogadja az új bevándorlók egy részét. Környezetük színvonala visszasüllyed a vályog-és favázas szerkezetek, nád-és zsuptetők világába, amely a rómaiak előtt is és nagymértékben a rómaiak alatt is létezett. Régészeti vizsgálatok bizonyítják, hogy például a keszthelyi, tapolcai, sümegi és devecseri járások területén található települések mintegy felében - különösen a Balatontól távolabb - nincsen kőépület. Ritkán azonban előfordul vályogházakon is a római tégla, a peremes égetett cserép.

A hun kor nemezsátrai vagy favázas lakóházai, egy-egy, pl. a római silányabb változatát jelentő kékkúti longobárd villa,ókeresztény római mintájú templom, mint a 7. századi fenékpusztai bazilika, a sopianae-i, pécsi - falfestésükben figyelemre méltó, s ezért a közelmúltban műgonddal, magasszínvonalú technikai teljesítményként megvédett - ókeresztény emlékek vagy néhány Dunaújváros területén feltárt avar kori lakóház jelzi azt a visszaesést, amely bekövetkezett.

Hajnóczi. Gyula: Az építészet története, Ókor I-II. Klassszikus kultúrák, Tankönyvkiadó, Bp., 1991.

Hajnóczi Gyula: Pannónia római romjai, Bp., 1987.

Hajnóczi Gyula, Mezős Tamás (szerk.): Pannonia Hungarica Antiqua, Itinerarium Hungaricum I. kötet, Bp., 1995.

Vitruvius: Tíz könyv az építészetről, Képzőművészeti Kiadó, Bp., 1988.

Póczy Kára: Közművek a római kori Magyarországon, Bp., 1980.

Kertész Pál: A műemléki kőanyagok bányahelyeinek kutatása, É-ÉT. XIV. 1982/1-2 sz., 193-228.o.

Wellner István: A magyarországi római kori épületek belső díszítő művészete, É-ÉT. II. 1970/3-4. sz., 327-400.o.

Sági Károly-Bakai Kornél: A népvándorláskor építészete Magyarországon, É-ÉT . II.1970/3-4.sz., 401-444. o.

Hajnóczi Gyula: Pannónia amphiteatrumok, É-ÉT.V. 1973./1-2.sz.,127-150.o.

Hajnóczi Gyula: Pannónia fürdőépítészete, É-ÉT . VI. 1974/ 1-2 sz., 63-98. o.

Hajnóczi Gyula: Pannónia villaépítészete, É-ÉT. VII. 1975/1-2 sz., 3-61. o.

Vincze Magdolna: Dunaújváros bronzkora, Élet és Irodalom (továbbiakban: ÉS), XLI. évf. 25. sz., 1977. jún. 20., 9.o.

Pongrácz Zsuzsanna: "Pentele... a rómaiak lakóhelye vala..." ÉS, XLI. évf.., 26. sz., 1997. jún. 27., 9.o.

Bóna István: Intercisatól Dunapentele mezővárosig (433-1833) ÉS, XLI. évf., 27.sz., 1997 júl. 4., 9.o.

Magyar népi építészet : őskori technikát őrző sárréti nádház, csak az ablaka utal a 18-19. szd-ra. Istvánfi Gyula rekonstrukciós terve a mágori pákász-tanya bemutatásához- az agyagpadló alatti szigetelés és védőbeton mai követelmény( Istvánfi,1991)

Ii. MAGYAR KÖZÉPKOR

A HONFOGLALÁS KORA ÉS A NÉPI ÉPÍTÉSZET

A 896 körül új, véglegessé vált hazájába érkező magyarság első két nemzedéke 955-ig zavartalanul folytatta kalandozásait. Letelepedése még alig tért el előző lakhelyeitől: az állattenyésztésből adódó nomád vándorlás kocsin hurcolható sátrakat, a kialakuló gazdagabb réteg esetében nemezjurtákat igényelt, és legfeljebb téli szállásként használtak olyan nád- vagy favázas építményeket, mint a már említett hun kori lakóház vagy a talajba süllyesztett avar lakóház. László Gyula tett a legtöbbet azért, hogy e 10. századi magyarság életmódját vizuálisan is elképzelhessük. A kettős honfoglalás gondolatát is felvető tudós képzőművészeti értékű képekben örökítette meg a Kárpát-medencébe érkezett magyarság életét, szokásait, mindennapi környezetét.

A hazai építészettörténeti kutatások egyik első összefoglalója, a modern mozgalom elméleti képviselője és kritikusa, a Tér és Forma c. harmincas évekbeli, a nyugat-európai építészet szemléletét képviselő hazai szaklap szerkesztője Bierbauer Virgil. A magyar építészet története c. könyvében építészetünk fejlődését e kezdetektől 1937-ig, könyve keletkezéséig az életforma és építéstechnika mély ismeretében, a technikai és munkaszervezeti fejlődésről igen érdekes képet nyújtva mutatja be. Könyvében részletesen foglalkozik a nomád népek és a vándorló magyarság életmódjával és technikai fejlettségével az építészettörténet figyelmét a paraszti életforma és lakóház fejlődésére irányítva.

A sátor és nádépítmények, a félig földbevájt veremház, putri és a hat-hétszáz éven át szinte változatlan falusi-tanyai házformák vizsgálatán mutatja be a két világháború közötti nagy néprajzkutató, Győrffy István eredményeire is építve ezt a 19. század elejéig folytonos, de jóformán még bronzkori vonásokat is hordozó építészetet. A jurtában a tüzet, melynek füstje a csúcsnyíláson távozott, ülte körül a nomád család. A füstös konyha és a tetőn kialakított füstlyuk évszázadai után a boltozott kürtős vagy máshol fakéményes füstöskonyha alakult ki. Az egyterű lakóháztól a több osztású (lakókonyhás, pitvaros, kamrás, kemencével fűtött, és már tisztaszobás, ereszes, tornácos) házig vezet az út. Hosszú ideig a csak asszonyok és gyermekek lakta belső ház, és az állattartás mellett a férfiak alvására szolgáló, a külső szérűkertben fekvő tüzes ól kettőssége jellemző. Később az őrségi hajlított ház típusában, melyben nyitott U alakban helyezkedik el a lakóház, istálló, csűr és szín; illetve az ismét más életformát teremtő erdélyi, fából épített házformákban bontakozik ki a középkoron át a 19. századig a magyar falvak és tanyák világa. Jó ideig nem áll messze a bronzkortól a vályog vagy paticsfalak (még a kemencét is sövényfonásra tett agyagból tapasztották), döngölt agyagpadlók, zsup- vagy nádfedések évezredes hagyománya, mégis a Kárpát medence népi építészetének egyre formálódó, érlelődő formáit teremti meg. Az Alföldön, a Dunántúlon, az alacsony hegyek és folyóvölgyek területén, vagy a Kárpát-medence más nemzetiségek által lakott területein némileg eltérő, lényegükben mégis hasonló fejlődési folyamatokon átesett települések és lakóházformák alakulnak ki.

A 14. században a fejlődés e téren is felgyorsult. Nagy Lajos idejében az országban 5648 községet számláltak, II. Ulászló alatt a füstadót háromszázezer ház után rótták le. A 15. században Kecskemét környékén a házak már többterűek, két vagy három osztatúak, a konyhából a másik helyiségbe nyúló kemencét már virágcserép alakú kályhaszemekből rakták. A fehér szoba, vagyis a füstnélküli helyiség, amelyben ülő- és fekvőbútorokat, padot, ládákat, majd asztalokat, ágyakat lehetett elhelyezni, védte a ruhaneműket is a füsttől.

A magyar falu - és különösen hazánk mai területén fekvő középkori falvakra igaz ez - terménygazdálkodást folytatott, és csak állatot vitt vásárra: a földművelő lakosság házai, telkei így jórészt egyformák. Településeiknek két alaptípusa volt: az első az út mentén, hosszan települő egyutcás falu; a másik a halmaz jellegű település, amelynek belső lakóterületén a család a fiataloknak a saját lakótelkén nyitott újabb belső házhelyet, így alakítva ki egy zsákutcás, fürtös utcaszerkezetet. Ez a kertes, csűrös településforma őrizte legtovább az ideiglenes letelepülésnél megszokott nomád halmazszerkezetet. A középkor végére a népi, vagyis saját munkával születő építészet - bár a városi polgárság lakóéletformájától a falvak életviszonyai igen messze estek - jelentős fejlődésen esett át, amit a török kor vetett vissza, lassított le. A népi építészet kutatása több, mint száz éve folyik, az elmúlt évtizedekben ez a lassan eltűnő világ, mely többnyire már csak a skanzenekben található meg változatlan formákban, a néprajzi irodalomban nyert alapos feldolgozást.

László Gyula: Árpád népe, Helikon Kiadó, Bp., 1986

László gyula: A honfoglaló magyar nép élete, Magyar Élet, Bp., 1944.

Győrffy István: Magyar falu, magyar ház, Bp., Turul, 1943.

Barabás Jenő, Gilyén Sándor: Magyar népi építészet, Műszaki Kiadó, Bp., 1987.

Fél Edit, Hofer Tamás: Magyar népművészet, Corvina, Bp., 1975.

Halmaz jellegű két beltelkes ősi faluszerkezet, Mezőkeresztes ( Istvánfi,1997, 133.o.)

ROMÁN KORI ÉS GÓTIKUS ÉPÍTÉSZETÜNK

Géza fejedelem és Szent István mintegy hetven éves munkálkodása idején zajlik le a letelepedés végső folyamata, ami azonban csak a 11. század végére válik valóban megállapodottá a tíz falu - egy templom kötelezettsége, az ispánságok szervezete, a királyi és nemzetségi birtokrend fejlődése és a nomád életmód lassú átalakulása révén. Eközben kialakul a hűbéri, feudális rend és életviszony, illetve a kereszténység felvételével járó életmód és szokásrendszer.

Az a 11-12. századi építészet, amely a tatárjárás előtti időszakra jelentős előrehaladásról tanúskodik, legalább három építési tapasztalatból, forrásból jön létre.

Amit a magyarság Kárpát-medencében talált, önmagában is többrétű, ezernyi különböző települést magába foglaló technikai kultúra. A rómaiak idején is itt élő őslakosok és bevándorlók keveredéséből álló szláv és egyéb népesség falvainak földműves hagyománya a birodalom limes-ein belül elrómaisodott, máshol azonban következetesebben őrizte letisztult, csak a népvándorlások által felkavart kőkori-bronzkori jellegét. A római városok, erődök és utak azonban - még pusztulásuk során is kőbányává válva - egy technikájában magas színvonalú, egyetemes európai kő, fa és tégla építéskultúra emlékét őrizték még akkor is, ha a hozzátartozó életforma, életmód, ipar és kereskedelem már eltűnt. A tetőcserép, a vízvezetékek kultúrája hosszú időre megszűnt. A fürdőkhöz képest igen kevés az ősmagyarok magukkal hordozott bőrkádja; vagy Aquincum különálló, a budai forrásokból vizet nyerő ivóvízvezetékéhez képest a tiszta vizű folyók és patakok kihasználása az állattartó nomád életforma számára. Nem véletlen azonban, hogy a középkori városiasodás első nyomait többnyire e római kori pannóniai települések mutatják. Ilyen például Sopron, Győr, vagy a contraaquincumi erőd területén Pest is, melynek Nagyboldogasszony templomában (ez a belvárosi templom koragótikus része) tartották Árpádházi Szent Erzsébet eljegyzését a türingiai őrgróffal.

Amit magukkal hoztak, hasonlóan gazdag, de egészen más hagyományvilág volt. A nomád lovaskultúrán kívül kétségtelenül őriztek különböző keleti forrásokból vett magas színvonalú hagyományokat is, amit például az ötvösművesség emlékei: fegyverek, lószerszámok vagy az öltözékek fémrészei és díszítményei bizonyítanak. De a fával kapcsolatos mesterségeknek is birtokában voltak. Az építés alapfogalmait kifejező szavaink ugor eredetűek, egy egész ház vagy faház fogalomrendszerére kiterjednek: például ház, lak, hajlék, fél(ajtófél), küszöb, fal, fedél, héj. A homlok, gerinc, szemöldök, üstök, konty, lábazat, oszlopfő és más szavaink pedig később arról is tanúskodnak, amire napjainkban a magyar organikus építészet művelői figyeltek fel, hogy a ház fogalomhoz antropomorf analógiák kapcsolódnak. Anonymus Krónikája említi, hogy Árpád és főemberei Szerencs tájékán tábort ütöttek, "kunyhókat építve nyugovóra tértek", majd az Eger vizénél a vezér számára ágasfákra borított lombos ágakkal levelesszínt vertek; míg később, Csepel szigeténél már Árpád vezér "mesterembereket fogadott és velük pompás vezéri házakat építtetett". A mesteremberek avarok vagy szlávok lehettek, s az építmények valószínűleg faházak. A 11. századi monostoralapítások idején az alapító-okiratokban a kolostorhoz adott szolganépek felsorolásában vincellér és méhész, sütő és szakács, fazekas és kerékgyártó, kovács, kádár, csizmadia, takács vagy egy esetben zsindelyhordó is szerepel - a tihanyi apátság alapító levelében ács és faragómolnár is (ez utóbbi hosszú évszázadokon át fontos építő foglalkozás)-, de kőműves és kőfaragó nem található. Ez utóbbi munkákat a német földről, egyes esetekben Itáliából jött, majd később francia területekről érkező szerzetesek, később mesteremberek végezték.

A harmadik tapasztalati gyökér az, amit a magyarok a kalandozások idején és különösen később, a regensburgi, passaui, velencei vagy kijevi szövetségek alkalmával, a kiépülő egyházi és állami kapcsolatok rendszerében leltek. A megsarcolt európai városok és gazdag kolostorok látványa akkor is hatást gyakorolt rájuk, ha még Európa nyugatibb területein is sok helyen fatemplomok, a városokban fa- és vályogházak épültek. A 13. században fénykorát élő Köln hatezer háza közül is csak tízről jegyezték fel, hogy kőből épült. A 927-935 között épülő szászországi és Rajna menti, Itáliában a Pó két oldalán a 10. század közepi kővárak is épp az említett magyar támadások miatt épültek, egyúttal meggyorsítva az új hűbéri társadalom szerveződését.

A 11. századra már kialakuló feudális és egyházi berendezkedés, az egységes vallási ideológia és latin nyelvű kolostori kultúra következtében hamar felvirágzó, ismét egyetemessé váló európai kultúra nyújt a megmaradásra lehetőséget. A letelepedő államalkotó nomád nép toleráns berendezkedésével (hiszen Szent István figyelmeztet arra, hogy gyenge az egynyelvű ország) átveszi az itt talált már részben keresztény kultúra eredményeit is. A római vagy bizánci hatások közül a nyugateurópait választva a feudalizmus állami és egyházi intézményeinek megvalósításával - néhány kisebb és nagyobb visszaeséssel ugyan, mint a Szent István halála utáni viszályok, vagy később az ország nagy részét jóformán megsemmisítő tatár pusztítás - a társadalmi fejlődés európai folyamatához és technikai haladásához csatlakozik.

Az államszervezet és az ispáni-megyei rendszer kialakulása, a nemzetségi szervezet feudális átalakulása, az egyházi intézményrendszer megszervezése történik meg az évszázad alatt. A tíz püspökség és a szerzetesrendek kolostori hálózatának első építményeit valósítják meg. A tíz falu - egy templom parancs alapján építik a félezernyi fa- és csak kis részében tégla- illetve kőtemplomot. Királyi építkezésekbe kezdenek, megépül a székesfehérvári első bazilika, vagy a királyi palota Esztergomban, melynél felhasználták az első, még római alapokra épült korai lakótorony falait. Esztergom, Kalocsa, Nagyvárad, Pécs székesegyházait tovább építik. Pécsvárad és Zalavár bencés apátságai (1019-), a Pannonhalmi apátság (996-), a Tihanyi apátság (1063) alapítása és első építményei I. Endre korát tükröző altemplomával, vagy e kor egyik legkülönösebb tanúja, kelet és nyugat kulturális küzdelmét érzékeltető 11. századi feldebrői altemplom származik az országépítés első időszakából.

A templom és az altemplom keletkezését még ma is homály fedi. Elképzelhető, hogy a templomot Aba Sámuel ideiglenes temetkezőhelyének építették. Más vélemény szerint Aba Sámuel nemzetségi monostornak, szerzetesek számára építtette, a kolostornak azonban nincs nyoma. Eredetileg talán négyzetes alaprajzú volt a tervezett épület, négy-négy pillérsorral osztva, mind a négy oldalán apszissal bővítve. Feltehetően a főhajó és a kereszthajó kiemelkedhettek kereszt alakban, metszetükben négyezeti torony lehetett. A 12. században a keleti eredetű templomot nyugati típusúvá változtatták, a külső pillérsorok vonalában emelték az új hajó falait, a templomteret megnyújtották. Az altemplom a keleti rész alatt húzódik, haránt irányban kéthajós, hat szakasz szélességű. Ez az elhelyezés ellentmond a bizánci épülettagolásnak. Öt kezdetlegesen faragott, felfele keskenyedő pillérköteg tartja az álkeresztboltozatot, a szentély előtt még egy pillér áll. Ennek fejezete hasonlóan a szekszárdi, pilisszentkereszti, tihanyi és veszprémi fejezetekhez, szalagfonatos és palmettás díszű. Segíthet, de bonyolíthatja is a keletkezéstörténet megállapítását, hogy az altemplomi boltozatokat freskók díszítik, ezeket tartották eddig a legkorábbiaknak hazánk területén. A bizánci stílusú képek között néhány nyugatias vonás is tanúskodik arról, hogy a bizáncias formavilág Itálián átszűrve jutott el hozzánk. Témájukból néhányat meg kell említeni: a szentélyben Krisztus mandorlában az evangélista szimbólumok között, a hajóban próféták és apostolok, valamint Kain és Ábel jelenete láthatók.

A templom gótikus és barokk felújításon is átesett, mai képe hűen tükrözi a különböző korok változtatásait. Gerecze Péter kezdett itt ásni még 1897-ben, majd Lux Kálmán dolgozott rajta. A jelenlegi helyreállítást Erdei Ferenc tervezte.

A 11. században nagy számban megépített fatemplomok elpusztultak, a 11-12. századi kőből vagy téglából épített kis körtemplomokról is igen kevés az adatunk. 11. századi volt bizonyosan a veszprémi Szent György-kápolna első körépítménye. A rotundák jóformán csak későbbi román kori, illetve gótikus templomainkba szentélyként beépítve maradtak fenn. A 12. század eleji Árpád kori templomaink jó része - néhány patkó alakú vagy szögletes alaprajzú szentélyterével - a félkörös szentélyformában szinte szimbólumként őrzi ezt az előképet. Egyes kutatók több száz körtemplom létét feltételezik a Kárpát-medencében, főként a Felvidéken és Erdélyben, ahol a kőanyag és az ősi építési tapasztalat is rendelkezésre állt.

E körtemplomoknál jóval fejlettebb a l3. századi Mánfa, később Egregy és Csempeszkopács gyönyörű román kori kő- illetve téglaépítménye. Bizonyítható, hogy utólagosan egy nagyobba beleépített körtemplom a hidegségi és a kiszombori templom - Sedlmayr János restaurálása során - újra külön térré szétválasztott szentélye.

E román kori kis templomok nagy része a tatárjárás előtti, de a 13. század második felében sokat épül. A keletre tájolt félkörös szentélyhez famennyezettel fedett hajó csatlakozik, végében sokszor karzattal, majdnem minden esetben délre is nyíló kapuval. A hajó ablakai is déliek, így a még kisméretű nyílások az északi falat világítják meg, ahol gyakran freskó húzódik. A kis nyílás egyes esetekben még kőbetéttel zárható, mint a 13. századi második veszprémi Szent György-kápolnában. A veleméri kis román templom festett belseje Szent László legendáját mondja el, míg puritán kőfalai az építéstechnológiáról is árulkodnak, hiszen a kőfalhoz szükséges nehéz állványzat bekötőgerendáinak fészkei ma is láthatók a kőfalon. A késő román illetve már gótizáló korban a déli nyílások már jóval nagyobbak, s azokat fatábla vagy kőrács fedi, a templomhajó átboltozott, a déli kapu megszűnik, a bejárás a torony alá kerül. Ilyen a vizsolyi - itt nyomták az első magyar nyelvű, Károli Gáspár-féle Bibliát - és a kettős bővítésű szalonnai templom. A csarodai templom belső falfestése talán a legértékesebb, míg a kallósdi és pápóci félkörös fülkékkel tagolt román kori körtemplomok egy bővített térrendszer formáit őrzik. Román kori vagy a kora gótika nyomait viselő kis templomaink, mint a nógrádsápi, különös figyelemmel kiválasztott helyük, tájba helyezésük révén hazánk páratlan értékű emlékei.

Ezeken a kis templomokon egy-egy finom részlet (például a szentély külső íves párkánydíszítménye, a déli bejárat faragott volta, illetve a szentélyboltozat) jelzi a kor stílusához való tartozást. Maga a tiszta és egyszerű alapforma pedig azt a korabeli magyar társadalmat tükrözi, amelynek papjai és falusi parasztjai már egy új, a nomád társadalmat túlhaladó építési kultúra mellett egy kiegyensúlyozottan egyszerű, belső szellemi tartással rendelkező középkori kultúra hordozói.

A 13. századi román stílusú ötemeletes, ikerablakos, itáliai típusú toronnyal rendelkező kisebb templomot a 15. században észak felé bővítették, a nyugati homlokzaton északra, tehát a toronytól balra gótikus bejáratot nyitottak. A toldás miatt az egyenes záródású szentély jobbra tolódott, bal oldalán ma sekrestyének használt helyiség áll. A vegyes kőből épült templom alaprajzi elrendezése tükörképe a pécsváradi Mindenszentek- kápolnáénak. Mint ahogy Veleméren is, a homlokzaton Szent Kristóf-freskó nyomai fedezhetők fel.

Cserpeszkopács, Mendele Ferenc felmérési rajza

Csempeszkopács, római katolikus templom

A 13. század közepén épült a téglány alakú hajó, a félköríves szentély, majd a homlokzati torony. A déli oldalon nyílik a normann díszű fűrészfogas faragványú kapu sárkányos fejezetű oszloppárral és a timpanon Isten Báránya ábrázolásával. Ezt a homlokzatot ívsoros párkány zárja. Ezekből a jellegzetességekből lehet következtetni arra, hogy a jáki templomon dolgozó műhely részt vett az építkezésen, hatóköre nagyobb körzetben más falusi templomokra is kiterjedt.

A síkmennyezetes, orgonakarzatos belső térben különböző korokban festett falképek tárulnak elénk. A szentély apostolokat ábrázoló sorozata a 13. századból származik, a hajó északi falára id. Dorffmeister István festett Szentháromságot, az allegorikus, népies falképek 1658-ban készültek.

A templomot Mendele Ferenc állította helyre.

Hidegség, a leválasztott szentélyrész alaprajza és metszete (Sedlmayr János rekonstrukciós terve)

Hidegség, római katolikus plébániatemplom

A 12. században épült a kör alakú templom, keleten félkupolával zárt apszissal. 1748-ban a szentélyhez tornyot és nyugat felé ötszakaszos barokk hajót kapcsoltak, melyet az 1972-es helyreállítás során leválasztottak a templomról.

1949-ben az akkori szentély falán és mennyezetén freskók kerültek elő, melyek vonalritmusa dél-németországi vagy ausztriai rokonságról árulkodik. A félkupolában Krisztus mandorlában az evangélisták szimbólumai között, alatta a falon a 12 apostol, melyből ma csak tíz ép állapotú. E 12. századi falképek Magyarországon a legkorábbiak közé tartoznak. A körtemplom kupoláján végigfutó falképsor 16. századi, alatta jobbra a 13. század elején készült Krisztus az Olajfák hegyén jelenet látható.

A 13. század második felében épült a román és gótikus stílus közötti átmenetet mutató templom. Alaprajza még az előző kor szokásainak felel meg: homlokzati tornyos, a hajót szentély követi. Ez az apszis viszont már a nyolcszög három oldalával zárul. A felépítmény már szintén a későbbi stílus szerint épült: az ablakok csúcsívesek, a tornyon mérmű nyomaival, a szentélyen kis körablak. A templombelső máig fennmaradt festését Aquila János felső-itáliai iskolázottságú mester végezte 1378-ban. A szentélyben Isten arca, oroszlán (Márk evangélista jelképe), és sas (János), alatta az Angyali üdvözlet és a Magnificat, ettől jobbra Szent Mihály arkangyal látható. Az északi falon van a három királyok jelenete, és a festő önarcképe, mely a legkorábbi festett önportrék közé tartozik. A diadalíven fent a Kálvária, két oldalt a Mettercia (Szent Anna, Szűz Mária és a gyermek Jézus) és a Fájdalmas Szűz csoportjai helyezkednek el, a hajó északi falát Szent László legendája, Szent Miklós püspök életéből vett jelenetek töltik ki. Mária ábrázolások még máshol is előfordulnak a templomban. A festő stílusát az internacionális, 1400 körüli művészet stílusjegyei jellemzik: a plasztikus figurákat mozgalmas redőzetű drapériákba burkolta, perspektivikus építészeti elemek közé állította.

Egyhájós románkori falusi templom, Vértesszentkereszt, 12. és 13. század

Szalonna, református templom

A 12-13. században épült a Bódva völgyi templom. Szentélyrésze különálló kis templom volt: egy félköríves szentély kapcsolódott a kerek templomhoz, falukat ma is téglaarchitektúra díszíti. A 13. században a rotundát kettévágták, téglány alakú hajóval bővítették. Ennek toronytalan, háromszög lezárású homlokzatán vörös kőből faragott álbéllettagos román portál nyílik.

Az egykori körtemplom déli falán található Antiochiai Szent Margit legendáját ábrázoló eléggé elpusztult freskók a 13. századból valók. A templom diadalívén hét medalionban szentek képeit látjuk, melyeket Szepesi András festett egy felirat szerint 1426-ban.

Amíg a kistemplomok a kultúra széles és mély átalakulásáról tanúskodnak, a l3. század első és második felének építészete és az ezt követő időszak: a romanika nagy, európai színvonalú műveinek megjelenése, majd a gótika és késő gótikus kor remekművei annak a magas kultúrának a megnyilvánulásai, amelynek német, itáliai vagy franciaországi kibontakozása - hazánkban többé-kevésbé ez az átvett hatások időrendje is - már nemcsak a kolostori, hanem a városi kultúra gyors fejlődésének, a céhes polgárság építkezéseinek és a fejlődésének csúcsára jutott szerzetesrendi építészetnek az együttes eredménye. Az esztergomi királyi műhely III. Béla idején építi újjá 1188-ban történt leégése után a Szent Adalbert- templomot. A "Szép templom"-nak nevezett székesegyház a 19. század elejéig állt fenn többször átépítve, míg átadta helyét a 19. század közepén épült klasszicizáló székesegyháznak. Gazdag főkapujának, a Porta Speciosanak a formavilágát egy 18. századi festmény őrzi. A 12. század végén épül az esztergomi királyi várpalota is, és a 13. század elején ennek már gótikus jellegű bordázattal fedett kápolnája, e kor egyik legszebb belső tere, amely a még alig fűtött, ülőfülkés - selyemborítással vagy zsiradékkal áttetszővé tett pergamennel lezárt - ablakokkal világított vastag kőfalú palota belső termeihez csatlakozik, a hatalom és ideológia szerves kapcsolatáról tanúskodva.

A szerzetesrendi építészet legszebb példái a francia hatásokat tükröző bencés apátsági templomok: Ilyen a Vértesszentkereszt különös szépségű romjaiban álló szentélye; Ják a maga kibontakozott teljességében, kapuzatával, szobrászi világával; a messziről kiemelkedő, uralkodó fekvésű dombra települt Pannonhalma ez időből fennmaradt főapátsági temploma; vagy a szigorúan puritán, ciszterci alapítású, gyönyörű fekvésű Bélapátfalva; a premontrei rend által épített, romjaiban is monumentális, Möller István által kutatott és a harmincas években a fennmaradás érdekében restaurált zsámbéki templom vagy az ócsai, jelenlegi református templom, amely szintén e rend és kor emléke. Az ezeket építő kőfaragók, a finom részletek alkotói még francia szerzetesek, vagy általuk tanított magyar mesterek.. Az esztergomi palotakápolnában két oszlopfő a "jó és rossz megörökítője". Az egyik fej francia alkotóra, kézre és vonásokra vall. A másik kezdetlegesebb, nyersebb kivitelű, de mokány, mongolos arc, pödört bajusszal. E kor képessé vált arra, hogy a francia kultúra építészeti-technikai eredményeit a maga módján - egykor, mint Pannóniában Rómához képest, most a dél-francia mesterekhez képest kissé provinciálisan - átvegye, magáénak vallja.

Ma csak nyugati zárófala és szentélye áll annak az eredetileg két homlokzati toronnyal rendelkező templomnak, melyet a Csák nemzetség építtetett Csáky Ugrin költségén 1140 körül. E bencés apátsági templomot 1146-ban említik először. A mai kutatások szerint a 13. század első harmadában átépítették. A 18. században úgy bántak vele, mintha kőbánya lenne, rengeteg környékbeli hely közül például a tatai angolparkba szállították finoman faragott köveit. A nemrég lezajlott ásatások során előkerült figurális oszlopfejezeteit és domborműveit a tatai vár múzeuma őrzi. A hajó nyolcszögű pillérein állatalakos fejezetek voltak, a késő román kori németes típust képviselő nyugati portál bélleteiből próféták bukkannak elő.

A templomra Ócsa és Aracs is példaként hathatott.Háromhajós, kereszthajós volt, három levelű lóhere főapszissal és az oldalhajók tengelyéből eltolódott mellékapszisokkal. A főhajó három-három pillére tartotta a boltozatot. Északról kapcsolódhatott hozzá a monostor,  ma nyomai sincsenek.

Vértesszentkereszt, a főhajó belső képe és a pillérfejezetek elvi rekonstrukciója

Ják, egykori bencés monostor

Ják nembeli Márton ispán alapította a 13. század 10-es éveiben a kolostort és a templomot, melyet a tatárdúlás után, 1256-ra fejeztek be. Omode püspök szentelte fel ekkor a háromhajós épületet. A török támadások alatt a kolostor elnéptelenedett, 1576-ban tűzvész pusztított. Majdnem száz évvel később kezdtek újra gondoskodni az elhagyott romokról. 1896-tól 1904-ig - Schulek Frigyes akkori ízlésnek megfelelő tervei szerint - Gyalus László részben átépítette az épületet. A tornyot és a homlokzatot az első emeletig lebontották, a középkori síkmennyezet helyett új bordás keresztboltozatot húztak, a mellékhajó boltozatát is átalakították. Ekkor kapta a templom neoromán berendezését, míg a barokk főoltárt áthelyezték a Szent Jakab-kápolnába.

Bogyai Tamás kutatásai alapján fény derült a templom építésének menetére. Két rendellenesség hívta fel a figyelmet arra, hogy a templomot nem egységes terv alapján emelték. Egyrészt a mellékhajók szélessége nem felel meg a lezáró apszisokénak, tengelyük sem esik egybe, másrészt az északi fal külső támaszai nem ott vannak, ahol ezt a boltozás megkívánná. Három építési periódust lehet felállítani az alaprajz, az ornamentális részletek és a műhelyek formajegyei alapján. Az eredeti terv öt szakaszos, négyszöghálós sík lefedésű bazilika lehetett, melynek a maitól eltérő hajószélessége volt. Az ornamentikára a normann pálcadísz és a lombard állatábrázolások voltak jellemzők. A nyugati homlokzatépítmény ekkor készült, de nem ott elhelyezett szobrait például az apszisnál láthatjuk, ilyen a tövishúzó is. A második terv alapján a hosszházat négy szakaszra osztották, az apszist egy szakasszal hosszabbították. A bambergi dóm faragványaival hasonlóságot mutató szobrok és a nyugati kapuzat ekkor készült: a vimperga, az oroszlánok, növényi és szalagdíszek kusza szövedéke, a rombuszidomok és a sárkányfigurák. A kapu ívmezejébe egy római fehérmárvány domborművet faragtak át, mely a Pantokrátort ábrázolja két angyallal körülvéve. A harmadik építési periódus a tatárjárás utánra tehető, ekkor műhelyváltozás is történt. Az északi mellékhajót durva szalagbordás boltozattal fedték, a másik két hajót síkmennyezetesnek hagyták. Más kutatók szerint akár öt építési fázist is el lehet különíteni."Maiestas Domini"-t

A külső falak szobordíszei, melyeket nemrég konzerváltak, és a falfestés is jelentős. A két hatalmas torony által közrefogott, előreugró főhomlokzati kaput Krisztus és apostolainak szobrait tartalmazó csúcsíves oromzat zárja. Két oroszlán fogja közre az oszlopos, bélletes főkaput. Balra egy töredékes Madonna látható fülkében. Másutt szobrászati szempontból falak ívsorai a legdíszesebbek: békafej, kutyafej, oroszlán, fejetlen alakok, egy király képe sorakozik többek között rajtuk. A déli kapu timpanonjában Agnus Dei látható,és ugyanez a motívum ismétlődik meg a sokáig temetőkápolnának használt, 13. században épült Szent Jakab-kápolna bejáratának orommezejében. Az Isten Báránya ábrázolás innen Jákról terjedt el a többi nemzetségi monostorra, és kisebb falvak templomaira.

A templom nemcsak hazánk templomépítészetét befolyásolta (Csempeszkopács, Magyarszecsőd, Őriszentpéter), hanem határainkon túl is éreztette hatását (Wienerneustadt, Döbling).

Vértesszentkereszt, a románkori kapu rekonstrukciója: a nyugati kapu jobboldali alsó szárkövének és pillérfejezetének belső, homloksíkra merőleges oldala ( Sedlmayr János felmérési rajza)

Folytatás