.
Faller Gusztáv:

"JÓ SZERENCSÉT!" - BÁNYÁSZAT MAGYARORSZÁGON

Budapest, 1997.

    Tartalom

  1. A Kárpát-medence ásványi nyersanyagai
  2. A honfoglalók folytatják az itteni bányák művelését
  3. Milyen keretek között, miként dolgozott és élt a középkori bányász?
  4. Bányászatunk szerepe a középkori Európában
  5. Az izomerőtől a vízenergiáig
  6. Hazánk a világ bányászatának élvonalában
    6.1. Az első bányabeli robbantás: a bányatechnika újkorának kezdete
    6.2. Mesterségből tudomány - Selmecbánya a mérnökképzés bölcsője
    6.3. A világ első nemzetközi műszaki tudományos egyesülete
  7. A szénbányászat megszületése és első virágkora
  8. Ércek és egyéb ásványi nyersanyagok bányászata
  9. Gőz, sűrített levegő, villamosenergia: újdonságok a 18-19. századi bányatechnikában
  10. Védekezés a bányaveszélyek ellen
  11. Tudomány, szakirodalom, diákélet a századforduló előtt
  12. Bányászat századunk első felében
    12.1. Hullámzó termelés, új szakágak születése
    12.2. Különleges műszaki megoldások a szénbányászatban
    12.3. Mérnökképzés, aknászképzés, vájárképzés
  13. Bányászat a központi tervezéses gazdaságban
    13.1. Az egyes bányászati szakágak termelésének erőltetett fölfutása és törvényszerű visszaesése
    13.2. Nemzetközi jelentőségű műszaki megoldások
    13.3. Szakképzés, tudomány, múzeumi hálózat
  14. Pillantás a jövőbe

    15. Fölhasznált és ajánlott irodalom

1. A Kárpát-medence ásványi nyersanyagai

Sok évszázada ismeretesek a Kárpát-medencében a nemesfémek (arany, ezüst), valamint a vas- és a nehéz-színesfémek (elsősorban réz, ólom és cink) hajdan gazdag ércelőfordulásai, továbbá kősó- és építőanyag-telepek. Néhány évszázada egyre nagyobb mennyiségben kőszén, majd az utolsó évszázadban kőolaj, földgáz, bauxit, mangán- és uránérc, valamint sokféle nem fémes hasznosítható ásvány (üveghomok, bentonit, kaolinok, zeolit, stb.) vált és válik még mindig ismertté.

A nemesfémes és nehéz-színesfémes ércek elsősorban a Selmeci, a Börzsöny-, a Mátra-, a Zempléni- és a Gutin-hegységben, a Radnai-havasokban és az Erdélyi-érchegységben, a vasérc-lelőhelyek főleg a Szepes-Gömöri- és a Krassó-Szörényi-érchegységben, Hunyadban és a Rudabányai-hegységben települtek, de az ország más részein is számos gyepvasérc-telep ismertes A mangánérc- és a bauxitvagyon a Dunántúli-középhegység mentén, az uránérc pedig a Mecsek nyugati részén található. A kőolaj- és földgáz-telepek Észak-Erdélyben, Zalában, a Kis- és főleg a Nagy-alföldön helyezkednek el. Kőszén főleg az Alpok (brennbergi barnaszén), a Magyar Középhegység (barnaszén és lignit), a Mecsek (feketeszén), a Krassó-Szőrényi Érchegység (stájerlakaninanai feketeszén) és a Déli-Kárpátok (zsilvölgyi barnaszén) lábainál, peremein, előterein települt. Sok különféle nem fémes, nem energiahordozó ásványi nyersanyag ismeretes elsősorban a Magyar Középhegység mentén, különösen a Tokaj-hegység vidékén.

A valaha európai jelentőségű magyar bányászat ásványvagyon-bázisának hazánk mai területén fekvő részét kedvezőtlen természeti adottságok jellemzik: a szén- és ércvagyonnak a termék-értéket meghatározó minősége gyönge, a nyersanyagok kitermelési költségét befolyásoló tényezők - néhány kivételtől eltekintve - rosszak. Ezért az ország hajdani ásványvagyon-gazdagságával szemben ma elmondható: gazdagok vagyunk szegényes ásványi nyersanyagokban.

2. A honfoglalók folytatják az itteni bányák művelését

1.ábra A lovasi festékanyag-bánya metszete és csontszerszámai
1. ábra A lovasi festékanyag-bánya metszete és jávorszarvas-csontszerszámai

A Kárpát-medencében a bányászat csaknem egyidős az ember megjelenésével. Itt működött az okszerű bányászkodás legrégibb ismert létesítménye: a negyven-ötvenezer (más vélemények szerint mintegy nyolcvanezer) év előtti lovasi festékanyag- (vörös limonitos-hematitos agyag-) bánya (1. ábra). E korbeli kovabányászat nyomait lelték az Avason és a Bükkben is. Hat-hétezer éves a tatai ( 2. ábra ) és a sümegi Mogyorós-domb kovabányászata. A lovasi és a sümegi aknákból, gödrökből, árkokból (utóbbinál tárókból is) kikerült, gímszarvas-agancsból készült bányász-szerszámok egyrésze az ék és kalapács ősi formáját mutatja. Írásban elsőként Hérodotosz tesz említést a Maros mentén élt agatirszek aranybányászatáról.

2. ábra A tatai gimnázium alatti bányászati lelőhely

2. ábra A tatai gimnázium alatti bányászati lelőhely

A rómaiak Erdélyben az 1-3. századból egyebek mellett arany-, ezüst-, vasérc- és sóbányászat, ugyanitt és Pannóniában (pl. Bántapuszta, Tardos, Dunaalmás) jelentős kőbányászat emlékeit hagyták hátra, a Garam völgyében pedig a kvádok bányászkodtak a 3-4. században. Fel-fel éledő tudományos viták tárgyát képezi, hogy voltak-e a honfoglaló magyaroknak bányászati-kohászati ismeretei és megtelepedvén a Kárpát-medencében, foglalkoztak-e ilyesmivel. Bár őstörténelmünket meglehetősen sűrű homály fedi, kisszámú régészeti, metallográfiai, numizmatikai leletre, egyes dokumentumokra támaszkodva, nyelvtudományi, néprajzi, művészettörténeti következtetésekre és föltételezésekre utalva és természetesen tekintetbe véve a történelemtudomány egyes megállapításait, ma már mindkét kérdésre pozitív válasz adható. A szakismeretek őshazából hozott birtokolását az ottani ún. csud-bányáknál föltárt leletekből és a honfoglalás-kori magyar sírokból előkerült fémtárgyakból lehetett kikövetkeztetni és egyebek mellett etimológiai alapon megerősíteni. Kimutatták azt is, hogy a honfoglalók már a törzsi szervezetekben is művelték-, sőt fejlesztették az itteni bányákat, enélkül aligha teremthette volna meg Géza fejedelem azt a vastermelő koncentrációt Rudabánya környékén, melynek tárgyi emlékei ott fönnmaradtak. A bányászat folyamatosságát jelzik pl. a 10. századi orosz dokumentumok szerinti, keletre irányuló magyar ezüst-export és a 11. századi osztrák vámiratokban szereplő magyar ólom-, réz-, vas- és sószállítmányok.

3. Milyen keretek között, miként dolgozott és élt a középkori bányász?

A honfoglaláskor és a központi hatalom kiépítése során a királyi magángazdaság része lett a nemesfém-, a vas- és a kősó-termelés, ezekre - tehát nem a földkéregből származó nyersanyagok összességére - vonatkozott a fokozatosan kialakuló bányászati felségjog. A 13. század második felétől az uralkodói intézkedések, országos jogszabályok biztosítják a földbirtokos bányászati szabadságát.

3. ábra Vastermelés Magyarországon 900 és 1240 között

3. ábra Vastermelés Magyarországon 900 és 1240 között

A különféle uralkodói bányajogi rendelkezésekből a kor bányatechnikájának egyes elemei is kiderülnek. Ezek - és persze más források - szerint évezredünk első negyedében-harmadában már széles körben elterjedt az építőanyagok, kerámia-alapanyagok és jórészt a vasércek ( 3. ábra ) általában vékony fedőréteg eltávolításával megnyitott külfejtéses bányászata, valamint ( 4. ábra ) a kősó és az egyéb ércek zömmel földalatti bányászata, a sóoldatok bepárlásával és a nemesfém-ércbányák környezetének folyóin a különféle ládákat, vályúkat, padokat, széreket alkalmazó aranymosással együtt.

4.ábra Magyarország nemesfémérc-,
színesfémérc-és kősó-bányái a 11-15. században

Magyarország nemesfémérc-, színesfémérc- és kősó-bányái a 11-15. században

Ami a földalatti bányászatot illeti, a sötétség világítást, a kőzetek keménysége megfelelő jövesztési megoldásokat igényelt. Világításra az ősidők bányásza gyantás hasított fenyőfa-darabokat égetett, majd szurok-fáklyák terjedtek el. Aztán évezredeken át - egészen a karbid-lámpa 19. századvégi megjelenéséig - agyagból, később ólomból, sárgarézből, vasból készült mécsesekkel (5. ábra), helyenként gyertyákkal világítottak.

5. ábra Bányamécsek és karbidlámpa
5. ábra Bányamécsek és karbidlámpa

A jövesztés ősi szerszámai a csontból, majd kőből, rézből, bronzból, később vasból - az 1200-as évek óta a nyél elhelyezésére szolgáló lyukkal - készített ék és kalapács (6. ábra), ezek szerepelnek a mesterség szimbólumaként keresztbe fektetve évszázadok óta a bányász-címereken is. 6. ábra Középkori bányász szerszámok
6. ábra Középkori bányász szerszámok

A bányász a bal kezében tartotta ék hegyét a kőzet repedésébe illesztette, a másik - lapos - végére rávert a kalapáccsal, majd a kőzetet kisebb-nagyobb darabokban lefeszegette. Később csákányt is használtak kevésbé szilárd kőzetekben, elsősorban bontásra és réselésre, kapát pedig fölhalmozásra. Az ércbányászatban az ékes-kalapácsos jövesztést helyenként "tűzvetéssel' (erdélyi nevén "sütéssel") könnyítették: a kőzetet tüzeléssel fölhevítették ( 7. ábra ), aztán az - különösen ha hideg vízzel lelocsolták - részben magától lepattogzott, részben megrepedezett, így a repedésbe vert ékekkel könnyen lefeszegették. Selmecen néha úgy is jövesztettek, hogy a munkahely kőzetfalába alul-fölül beréseltek, a résekbe faékeket vertek, ezeket vízzel öntözték és ezek megduzzadva szétrepesztették a kőzetfalat. A kősóbányászatban a sótömzsben 5-8 m hosszú, 3-4 m széles, 0,7-1,0 m magas tömböket réseltek körül, ezeket ékekkel verték - majd darabolták - föl.

7. ábra Fejtés tűzvetéssel
7. ábra Fejtés tűzvetéssel. A bányában az égő máglya (A) és a menekülő-vágat (C), a külszínen a máglyafa-előkészítés (B) látható

A meglehetősen veszélyes munka hatékonysága elsősorban a bányamunkás ügyességén, szakképzettségén és lelkiismeretességén múlott. Az uralkodó az ilyen munkavégzésre különféle kiváltságok adományozásával ösztönözte a bányászokat, bizonyos fokig megvédve őket a hatalmaskodó főurak önkényétől. Szaktudásukat jellemzi, hogy hazánkból hívtak bányászokat Európa több országába. Erről szól VI. Henrik angol király 1452. évi kiváltságlevele, XI. Lajos francia király 1471. évi kérelme és Vaszilijevics III. Iván orosz fejedelem 1488-ban kelt levele Mátyás királyhoz. Ám a bányászatra följogosított bányapolgárok a 15. század második felétől egyre kevésbé voltak képesek megküzdeni a fokozódó bányaművelési és az ezekből adódó gazdasági nehézségekkel, miértis - mint a következő fejezetben látni fogjuk - a bányák több helyen a bányatermék-kereskedelemmel foglalkozó korai tőkések kezébe kerültek, az egykor jómódú bányaművelő polgárok elszegényedtek, a kiváltságokkal és szabadalmakkal rendelkező munkások proletarizálódtak. Bár a bányászok önsegélyezésének, elsősorban az ú.n. társládának ekkor már évszázados múltja van - Selmecbányán 1224-ben, Besztercebányán 1334-ben, Újbányán 1391-ben már "ispotályok" létesülnek ilyen alapon - és Thurzó János nagyvállalkozó 1496-ban megalapítja az első, alapszabályon nyugvó társládát illetve szövetkezeti alapon létrejött önsegélyező bányatárspénztárat, a munkásság nyomora és elégedetlensége nőttön nő. Végülis 1526-ban Besztercebányán kirobban az első sztrájk és fegyveres munkás-fölkelés, amihez néhány napon belül a Garam-menti bányákban mintegy 4000 ember csatlakozik. A fölkelést Verbőczi István kivégzésekkel töri le, ám az néhány hónapon belül újra föllángol és ennek vezetői is a vérpadon végzik.

4. Bányászatunk szerepe a középkori Európában

A 12-16. században kiemelkedő nemzetközi jelentőségű a magyar fémtermelés. A nemesfémek érceit ekkor négy bányavidéken termelik: az észak-keleti (Nagybánya, Felsőbánya, Kapnikbánya) és az Erdély aranyvidéken (Abrudbánya térsége), a - Bécs illetve Pozsony felőli rátekintésével később született elnevezések szerint - alsómagyarországi (Selmec-, Béla, Körmöc-, Új-, Baka-, Beszterce- és Libetbánya), valamint a felsőmagyarországi (Gölnic-, Ruda- és Telkibánya, Szomolnok, Jászó, Rozsnyó és Igló) bányavárosokban. Ismeretes becslés szerint a 13. század második felében Magyarország 1000 kg/év arany- és 10000 kg/év ezüst-termelésével Európában az első illetve második helyen állt, a kontinens termelésének mintegy 80 illetve 20%-át adva. Más forrás a mohácsi vészt megelőző két évszázadra átlagosan 1500-1600 kg/év arany- és 8-10000 kg/év ezüst-termelést ad meg. A nemesfémek legnagyobb fölhasználója természetesen a pénzverés volt. Ami a minőséget illeti: Petrus Albinus 1590-ből való krónikája szerint a jó aranyat "magyar aranynak" nevezik. Az 1500-as évek elejére a hatalmas tőkeerejű augsburgi Fugger bankházzal - Fugger Jakab (1459-1525) fémkereskedő bányabirtokossal - 1495-ben szövetkező, már említett bethlenfalvi Thurzó János (1437-1508), korának kiváló bányatechnikusa műszaki és gazdaságszervező tevékenysége révén a század derekáig a magyar ezüst és réz válik nemzetközi tényezővé. Thurzó németországi (goslari) bányavállalkozásai után az 1480-as években összevásárolta a Besztercebánya környéki rézércbányákat, a társulást követően, rövidesen kezében tartotta az ércbányák zömét, amelyek - különösen azóta, hogy a Besztercebánya-vidéki ún. fekete rézből az ezüstöt sikerült kinyernie - példátlan iramban fejlődtek. A besztercebányai rézvállalat vezetése 1526-tól teljesen a Függerek kezébe került és kiterjesztették befolyásukat az erdélyi kősóbányászatra is.

Folytatás

 

backlap elejére homehomenyitólap mteszhomeforwardglobe backvissza forwardelőre